Új bejegyzés Frissítés

2014.02.15. 23:25 Ian

Koradélután ébredek, relatíve jó idegállapotban. Így bemegyek az irodába, és nyugalomban eldolgozgatok késő estig. A következő napok is hasonlóan telnek. Bemegyek valamikor, elmegyek későn. Leonarddal a kapcsolatunk néhány mosolyra az étkezőben, és néhány simításra az irodámban korlátozódik. Meglehetősen visszafogott. Szerdán délután hív el magához péntek estére, előttem pedig azonnal lepereg kb. párhuzamosan a nálam töltött esténk, illetve az őnála töltöttekből valami kaotikus emlékmassza. Zavartan biccentek, ő pedig már ott is hagy egy mosoly után. Az este és a másnap eléggé lebegősen telik minden bizonytalanságom ellenére is.. Míg a délutáni nyugalomban, mikor már alig lézengenek páran, le nem sétálok az étkezőbe, és menet közben önkéntelenül be nem pillantok az egyik pihiszoba üvegfalán.. Leonard ezt a délutáni nyugalmat arra használja ki, hogy azzal a sajnálatos módon már megismert fickóval flörtölgessen. Valami kihűl, és valami felforr.. a szívem és az agyvizem ilyen sorrendben. Néhány órányi, amúgy meglepően visszafogott italozással és temérdek felkavaró gondolattal gyötröm magamat, mire dühöm erősebb lesz az elárultság-elárvultság érzésénél, és rátöröm az irodája ajtaját. - Te rohadt geci.. - kezdem indulattól fojtott hangon a beszélgetést. Meglepettség ül ki az arcára, én pedig ezt a meglepettséget kihasználva ragadom meg az inge gallérját két kézzel, és rángatom meg izomból. Aztán közel húzom magamhoz, hogy szinte összeér az orrunk hegye, így sziszegek az arcába. - Gratulálok.. bevettem a színjátékot a kamu törődéssel és érzésekkel. Hánynom kell tőled.. Nem vonom kérdőre, és nem is hagyok lehetőséget magyarázkodni, amit valószínűleg amúgy sem tenne. Ellököm magamtól, kiköpök oldalra, aztán ott hagyom. Otthon altatókhoz nyúlok, alkohol csak annyi fogy, amennyivel lecsúsznak a tabletták. Na persze nem öngyilkosság a cél, csak egy jó mély alvás.. Természetesen másnap nem megyek dolgozni, kábán elfőzőcskézem a konyhában, aztán a tv előtt sajnálom magamat. Este, a megbeszélt időben valaki kopogtat. Nyilván Leonard az, szóval ignorálom. Majd megunja.

2014.02.14. 12:16 Meow

Úgy hinném az egok-háborúja sokadik felvonás kezdődik most meg, mégsem a pajzán-lehúzott slicces szeretők civakodása kerül műsorra. A morranásomra ujjai tétova reszketegséggel indulnak meg ágyékára. Az előbb még olyan serényen tuszkolta volna vissza a nadrágjába, most pedig hozzá se mer érni farkához, pillanatokig csigázva a tétovaságával. Leszegett fejjel ér végül magához, bizsergető megalázottsággal veszi kezébe a nagyon is impozánsan feszülő, formás, és kívánatos vágyát. Mégis csak műsoros vacsorát kapok... Nem tekint fel rám, akkor se, mikor már meg-meg feszül teste, zihálása vérforraló nyögésekké érik, pedig akkor találkozhatna tekintete nagyon is elragadtatottan csillogó sajátommal. Ki gondolná, hogy a kimért üzletember öltönye alatt egy ilyen tüzes szuka lakozik, aki csak arra vár, hogy valaki megalázza, a bokája mellé térdeltesse, és láncra verve irányítsa a máskor oly felszabadult és zabolátlan énjét igába törve?  - E-elélvezhetek? - gyönyörködésemből kiszakít a kérdés, olyan idill mód eljátszott magával, hogy szinte ki is esik a fejemből, hogy most bizony leckét kéne adnom, nem szórakozást.  - Igen... - búgom önelégülten, és még ez is megy parancsra...  Kiráz a hideg látva a gyönyörét, ahogy összerándul zihálva, nyögve reszket bele. Minden tagja izgatóan feszül meg, engem pedig felpiszkál a gondolat, hogy most akarom ezt, csak épp olyan formában, hogy attól teszi, ahogy tövig vágom benne a farkam...  Zihálása mellett meg se lehet hallani, hogy cseppet talán én is egyenetlenebbül veszem a levegőt néhány pillanatig. Ennek nagyon nem most van itt az ideje... Szinte látszik mikor tér vissza tagjaiba a tudatos feszültség, hogy elült a kéjes köd, és kezd tudatába lenni, hogy én még mindig vele szembe ülök, tövig égett, sőt, kialudt cigarettával.  - Jó fiú... - mosolyodok el, és ennél őszintébben jelenleg nem is cselekedhetnék... Mégis ez a helyzet... Normál esetben egy ilyen verbális alázás után, mit se törődve a lábamnál ziháló áldozatommal, visszatérnék a teendőimbe. Csakhogy Jason nem egy normál eset az életemben, és tartok tőle, nem is lesz az. Tehetetlen vagyok a folytatást illetően, alázzam az érdektelenségemmel? Ilyen orbitálisan jelenleg nem tudok szembemenni a természetemmel, és az igazi érzéseimmel. Vagy alázzam a dédelgetéssel? Mert Jason számára most a törődés talán inkább lenne megalázó... Nem egy gyenge kislány, aki rászorulna az abajgatásomra.  Végül csak felegyenesedek az asztaltól, és megcirógatom feje búbját, ez elég kimért, ugyanakkor legalább testi kontaktus...   - Ne hívj, majd én kereslek... - próbálom elütni némi humorral a dolog élét. Nem gondoltam volna, hogy belemegy ebbe a hirtelen kis szituációs játékba, arra voltam felkészülve, hogy majd izommal kell letörni a büszkeségét. Tévedtem.  Mint ahogy abban is, hogy milyen hatással van rám, mikor magától szelídül, mint egyetemista éveim alatt azok az ábrándok róla...  A napok sebesen pörögnek, nekem pedig szükségem van a tengernyi munka mellett olyan egyszerű kikapcsolódásokra, mint kósza találkozók a talán most már "volt" szeretőmmel. Jason túl sok figyelmet, türelmet, és ami a nagyobb baj, érzést követel, hogy mellette rendesen tudjak koncentrálni a feladataimra...  Így pár napig akár abban a hitben is lehet, hogy élek az önkényes egyezményével, miszerint nem zaklatom a munkahelyen, pedig valójában csak tökig állok az új részlegek átszervezésében, és a tárgyalásokban. Megússza pár ebédszüneti diszkrét összemosolygással, és néhány nem is annyira feltűnő alig érintéssel, mikor épp benézek hozzá.  Hét közepére eljutok oda, hogy a tárgyaló fele vonulva rátöröm az ajtót, és a múlt heti kedves vacsoráért cserébe én is méltóztatok meghívni magamhoz hétvégére egy romantikus, és elképzeléseim szerint fülledt kemény kefélésre végződő, vacsorára. Lányos zavarral megkövülten pislog rám, végül egy morranással magára hagyom, hogy érte megyek majd.  Ilyen formán meglepő, mikor kivágódik csütörtök késő délután az irodám ajtaja, több okból is. Szentül meg voltam róla győződve, hogy minden épeszű alkalmazott már hazament, másodszor, hogy Jason töri rám az ajtót. A pillanatnyi gondolat, hogy talán képtelen volt holnap estig várni, nagyjából akkor illan el, mikor ábrázatára pillantok, és már nyitja is a száját... Rosszallón húzom össze szemöldököm a hangszínre, mikor elindul az áldás... - Te rohadt geci... - stílszerű kezdettel... Mi a fasz?!

2014.02.13. 23:33 Ian

Elmerülnék a filmben, és remélem, hogy ő is. Persze nem tudjuk csak úgy simán kiélvezni egymás közelségét, Leonardnak nem megy.. Az ágyékomra simítja a kezét, és miközben a farkamat masszíroza nadrágon keresztül, a nyakamra hajol. - Lehonard... A film... - próbálom visszaterelni a dolgokat az egomat nem baszó mederbe, de nem engedi. - Nézd csak nyugodtan. - súgja a fülembe olyan hangon, hogy rögtön még szűkebbé válik a nadrágom, pedig a simogatása sem hagy éppen közömbösen. Nem lesz ez így jó.. - De...  - Nincs de. Unalmas a film, nézd, és hagyj játszani. - Szól belenyúlva a nadrágomba, én pedig hiába prüszkölök fel felháborodottan, se a farkamat nem tudom lelohasztani, se tiltakozni nem akaródzik igazán már. Nézem a filmet, de semmit nem fogok fel belőle, visszafojtott lélegzettel élvezem Leonard simogatását, abban reménykedve álnaivan, hogy a kőkemény farkam nem elég egyértelmű jele élvezetemnek, és viszonylag közömbösnek látszom, miközben ő leheletfinom érintésekkel kínoz. Úgy csókolja viszont a nyakamat közben, hogy attól elvesztem az önuralmam.. Felsóhajtok, ő pedig nyomban az ajkamra tapad. Visszacsókolok belenyögve a szájába, mikor keze fogása határozottabbá válik a tagomon.. erre elereszt, és feláll.  - Pocsék ez a film... - közli unottan, és cigarettára gyújtva elém ül az asztalra. A sokktól elfelejtem figyelmeztetni, hogy a lakásomban nincs dohányzás.. aztán felocsúdok, mikor megszemléli farkasvigyorral az ágyékomat. Elönt a zavar, és gyorsan próbálom visszarakni a helyére az erekciómat. Lába állít meg, ahogy széjjelebb tolja a combjaimat, ez a gesztus pedig laza és férfias, annyira izgatóan megalázó, hogy célt ér, nem is folytatom, csak elvörösödve zihálok, szégyenkezve saját izgalmamtól.  - Szórakoztass el... Alkuképes vagyok, ha nekem nem szabad, akkor játssz te magaddal. - támaszkodik hátra egy félmosollyal. Megsemmisülten ülök a kanapén. Életem legmegalázóbb pillanata ez.. pedig volt már részem egy párban, leginkább Leonardnak hála. Idegesen reszket a kezem, ahogy tétován az ágyékom felé nyúlok. Lehajtott fejjel veszem kézbe a farkamat, ami szabályosan lüktet, a hegye nedvesen csillog. Néhány tétova rántás után határozottabbá válnak a mozdulataim. A testem piszkosul élvezi, kicsit sem hasonlít egy sima önkielégítéshez, felér ahhoz az élmény, ha valaki, valaki nagyon ügyes kezű csinálná. A büszkeségem viszont rohadtul szenved. Le akarom tudni hamar ezt az egészet, és el akarom felejteni. Mekkora öröm lesz pedig egyes magányos éjszakákon, hogy szabályosan beleég az érzés a lelkembe.. Halk zihálásom hamar sóhajokká és nyögésekké erősödik, ahogy a nadrágját bámulva kényeztetem magamat, és még csak fantáziálnom sem kell,hogy közel kerüljek az orgazmushoz, a helyzet éppen elég izgató.. Már szabályosan vergődöm és fuldoklom, egy rántásnyira vagyok a gyönyörtől, és várom, hogy megszólaljon.. Már az is lassan esik le, hogy voltaképpen az engedélyére várok, hát még hogy azt kérnem kell.. Szinte hallom a csörömpölését a darabokra tört büszkeségemnek, de csak leszegem a fejemet még jobban, és elfúló hangon megkérdezem: - E-elélvezhetek? - Igen.. - úgy hallom, mintha elégedetten dorombolná a választ. Összerándulva élvezek el. Kibaszott nagy orgazmusom van.. Mikor vége, néhány pillanat múlva zaklatottan zihálva lessek felé félig hunyt pilláim alól. - Jó fiú.. - hallom a hangján, hogy mosolyog. Megsimítja a fejemet, és az ajtó felé indul. Persze nem bírja ki, hogy ne rúgjon belém egy aprót még visszafordulva. - Ne hívj, majd én kereslek.. Hiába tudom, hogy csak a jól ismert viccet süti el, mert nyilván nem fog eltűnni éppen azután, hogy így leigázott, azért egy újabb rúgás az egómnak. Miután csapódik utána az ajtó, csak ülök a kanapén úgy, ahogy befejeztem. Reggelig. Akkor elmegyek lezuhanyozni, kikapcsolom a mobilomat, és lefekszem aludni. A munka megvár. Protekciós vagyok, vagy mi..

2014.01.17. 20:47 Meow

Inkább érzem, semmint látom a mosolyát, beletemetkezve a vállába, és ez bosszant...  - Megnézem, adnak-e valami jó filmet a tv-ben. Távolság tartó mód kiegyenesedek, és nézem ahogy belemerül a láthatóan nála is okosabb telefon böngészésébe, mivel az annyira kifog rajta, hogy felém se hederít. Fa pofával nézem végig, hogy bekapcsolja a tv-t, és jól láthatóan a passzív ellenállásom nem hatja meg, és nem is ébreszti rá, hogy kibaszottul nem az esti gyerekmatiné miatt jöttem át hozzá.  Mellém gömbölyödik, bennem pedig felizzik a bosszú... Nagyjából potom tíz, esetleg kis túlzással tizenöt percet ülök nyugton, mikor is elkezdem cirógatni. Ez ellen láthatóan semmi ellenvetése, avagy rendkívül makacsak fixírozza a képernyőt.. Ujjaim leszaladnak combjára, mintha egy kis mozi béli akciót prezentálnék a popcornos doboz alatt... Azzal a különbséggel, hogy ennek lehetőségét épp most akarta a pimasz mihaszna betiltatni. Azt lesheti... Ezért a követelőzésért is érdemel egy kevés büntetést...  Ágyékára markolva masszírozó mozdulatok mellett hajolok nyakára, hogy finoman harapjam, szívjam az érzékeny bőrt...  - Lehonard... A film... - kétségbeesetten igyekszik lerázni, de ez most nem fog menni...  - Nézd csak nyugodtan. - súgom a fülébe meglehetősen erotikus hangvétellel, és már a sliccet oldom meg, hogy alá jutva kezembe kaparintsam már ettől éledező erekcióját.  - De...  - Nincs de. Unalmas a film, nézd, és hagyj játszani. - nagyjából úgy vakkantok rá, hogy elégedetlen prüszköléssel ignorál is... Vagy próbál.. A teste őszintébb... Nagyjából még fél óra, és biztosan tudom, hogy Jason semmit nem fogott fel a thriller egyvelegből, de ha megkérdezném ki a gyilkos se valószínű, hogy fel se tűnne neki, hogy marhára nem krimit néz...  Egyébként sem kapkodom el a kényeztető intim masszázst, de minél forróbban és szilárdabban meredezik, annál lehelhet finomabb kínzással cirógatom ráérősen.  Szinte már lüktetve feszül ujjaim között, miközben nyakát csókolom igyekezve minden lélegzetemmel megborzongatni bőrét... És felsóhajt... Makacs macska, mert bár lassan belefullad a ruháiba, mégis próbált eddig úgy tenni, mint akit jobban érdekel a képernyő.  A halk alig sóhajra elkapom az ajkait egy csókra, most már nem ellenkezik, és egész testében megborzong, mikor végre határozottan szorítok rá farkára több ingert adva, és azzal a lendülettel el is szakadok tőle.  - Pocsék ez a film... - felkelek teátrális lehangoltságot színlelve, és előhalászom a cigarettám, miközben elé, és a tv közé telepszek a dohányzó asztalra.  Rágyújtva ragadozó mosolyommal mustrálom végig, különösen elidőzve félig kicsomagolt ágyékának látványán, mire végre felocsúdik, és zavartan igyekszik tenni a dolog ellen. Lában állítja meg a dologba, hogy lezseren a combjait széjjelebb tolom, már-már frusztrálóan követve minden rezzenését pillantásommal.  - Szórakoztass el... Alkuképes vagyok, ha nekem nem szabad, akkor játssz te magaddal. - támaszkodok hátra egy fél mosollyal.

2014.01.17. 14:53 Ian

- Természetesen.. - olyan cinikusan fröcsögi ezt a szót az arcomba, hogy egy pillanatra végigfut a fejemben, hogy talán túlzásba estem, legalábbis ami a dolog tálalását illeti. De ez van, nem fogok engedni. Leonard azt kezd a hírnevével, amit akar, de rólam nem terjedhet el a pletyka, hogy buzi vagyok. Nem is fog, hiszen Leonard kelletlenül, de elfogadta a feltételeimet, úgyhogy most már átadhatjuk magunkat az élvezeteknek. Engedem közel hajolni, és elmerülök a csókjában. A hajával játszadoznak ujjaim, miközben ő puha érintésekkel a testemen simogat. Kellemes, nem ijesztő kis simítások ezek, amiket már igazán megérdemelt, így kiélvezem, hogy kiélvezi, most nem vagyok annyira tüskés, mint általában. Mikor azonban a helyzet kellemes ismerkedésből át akaródzik alakulni igen konkrét előjátékká, némiképp máris zavarba jőve megszólítom. Nyilván eszembe se jutott, hogy esetleg megint meg akarna farkalni, mert számomra ez a végkimenetel nem túl vonzó, így tervbe sem vettem. Nem is a büszkeségem miatt, inkább mert elég konkrét szervi akadálya van, jelesül a hely, amelyet volt szíves megtisztelni tegnap, igencsak sajog, és már az újabb vizit gondolatára is fájdalmasan rándul össze. - Leonard!... - Szólítom meg újra, mert az elsőt egyszerűen ignorálta. Ujjai megszorulnak csípőmön, és tekintete rám villan bosszúsan. - Igen? Eleddig azt gondoltam, könnyen kibököm majd, mi a helyzet, de.. mégsem. Zavartan lesütöm a szememet. - Most nem alkalmas... - nyögöm ki végül, hátha ennyiből is megérti. - Ma is "azok" a napok vannak? Értetlenül pislogok fel rá, mikor leesik. A bunkó paraszt.. - Erről igazán nem én tehetek! ...márhogy erről a helyzetről. - Csattanok fel felháborodottan, de rögtön elveszítem a magabiztosságomat, sőt, átmegyek nyusziba, ahogy a konkrétumok felé terelődik a téma. - Helyzet van? - érdeklődik színtelen hangon. Nem tudom, hogy a feszültségét vagy a röhöghetnékét bújtatja emögé, de nem is számít, egyiknek sem örülök. - Van. - Felelem szűkszavúan, hátha most már hajlandó felfogni, hogy fáj nekem.. ott, na. -.- - Milyen helyzet? - mordul fel most már nagyon is ingerülten, de ezzel csak még jobban visszaüldöz szemérmességem csigaházába. Kétségbeesetten bámulok fel rá, paradicsomvörös-fejjel. Iszonyúan cikinek érzem, hogy itt vörösödöm, mint valami szerencsétlen szűzlány, amitől csak még kínosabban érzem magamat. Ördögi kör. De.. működik? - Ez nem fair... - sóhajt fel megadóan, és államat megemelve egy apró csókot nyom a számra. Hálásan rámosolygok, és marha kínos, de elnyöszörgöm még mindig totál kínban, hogy: - Megnézem, adnak-e valami jó filmet a tv-ben. És nagyon koncentrálva böngészni kezdem a tv-műsort a telefonomon. Ez a folyamat teljes figyelmet igényel, így, fájdalom, nem tudok vele foglalkozni. Hosszú percekbe telik felelősségteljesen eldönteni, mit is nézzünk. Ha ezt kibírja, bekapcsolom a legkevésbé unalmasnak látszó thrillert, és befészkelem magamat a karjába. Nagyon izgi a film, és nagyon bonyolult, szóval nagyon kell figyelnünk, hogy értsük. Nem tudunk sajnos egymással foglalkozni.

2014.01.17. 00:44 Meow

- Titokban kell tartanunk ezt a dolgot. Nincs flört mások előtt, és az irodád magányában sem csinálunk semmit. A cégnél bent minden érintkezést a minimumra csökkentünk, és még munkaügyben is. Nem mutatkozunk sehol kettesben.. se étterem, se szórakozóhely. Csak itt találkozunk nálam. Ha pedig bárki megsejt valamit, abbahagyjuk. Akkor vége. - lófaszt... Ez persze nem tör napvilágra. - Természetesen... - fröcsög a cinizmus belőlem. Erélyesebben hajolok tovább, de megint megállít. - Leonard!  - ...és holnaptól szeded a tablettát, és feltétlenül beszélünk az orvossal, ha csúszna egy napot... - Jason megakad egy percre értetlen, majd ahogy a mimikájából látszik, hogy leesik neki én felkuncogok. Mielőtt robbanhatna, felemelem a kezem nyugtatásul.  - Tudomásul vettem. - nem, még véletlenül sem "megértettem" vagy "rendben van"... Tudomásul venni valamit nem jelent még feltétlen beleegyezést, vagy érdek egyezést. Jason perig szerencsére még nem ismeri egyéniségem azon aspektusát, hogy előszeretettel kiforgatom mások szavait, és a saját hasznomra csavarom a mondandóm. Megkönnyebbülten bólint, és enged végre...  Belemosolygok a csókba, és egom elkönyvel egy újabb nyertes csatát, vagy inkább probléma halasztást...  Ismerkedő, puhatoló érintésekkel cirógatok végig testén. Régen tudott valaki ennyire megmozgatni a farkamon felüli részeken, de most egyértelműen nem kegyből kényeztetem, mikor nyakán csókolok végig, arcán simítom... Ez sokkal inkább kényeztetés. És nem csak neki... Élvezettel zongorázom bordái mentén ujjaimmal, visszatérek csókolni, finom harapásokkal egyre inkább birtokba venni... Játékosan simítok le csípőcsontjára, cirógatok végig hasán... Nem áll szándékomban a pimasz ajkakat hagyni szóhoz jutni... De mint mindig, persze most is fennakadok.  - ...Nhhh... - igen, ez tiszta és érthető kérés "Óh, te csodás férfi, állt a farkam egész nap, most dönts el a kanapén, és kefélj meg vadul..." - ..Nard... - igen, ez volnék én...  - Leonard!... - a franc essen ebbe a ficsúrba... Ujjaim megszorulnak csípőjén, és vészjósló éllel villan tekintetem.  - Igen? - zavartan süti le a tekintetét félrenézve.  - Most nem alkalmas... - összeszűkült szemekkel vészjósló szünet után merek csak rákérdezni. - Ma is "azok" a napok vannak? - jobb híján gúnnyal igyekszek elütni a dolog élét, hogy épp a kanapé támlájába préselhetném, nyilvánvalóan felhívott magához, felizgatott, és cseppet sincs ínyemre hogy húzódik és játszik az idegeimmel...  - Erről igazán nem én tehetek! ...márhogy erről a helyzetről. - a kissé ideges felcsattanást csak motyogás követi... Némi döbbenettel nézek rá. Most komolyan...  - Helyzet van? - érdeklődöm színtelen hangon, és Jason mélyebbre kezd süllyedni a kanapéban.  - Van. - mostmár tényleg gyanakszom, hogy menstruál, akkor szoktak a nők is ilyen következetlenek és idióták lenni...  - Milyen helyzet? - mordulok fel azon a hangszínen, ami feltételezi, hogy ha most se ad választ, egy kanos pasi fogja elevenen megnyúzni...  Vagy nem. Kétségbeesett ártatlan pírral bámul fel rám, szorosan összepréselt ajkakkal, és süt a lényéből, hogy "ments meg"...  A rohadt életbe... Azzal a kamaszos ártatlan kínlódással ül előttem, mintha egyetemi éveinkbe járnánk, és egyszerre irányul ez a támadás az ágyékomra, és a vaj szívemre...  - Ez nem fair... - sóhajtok fel megadón, és állát megemelve egy apró csókot nyomok az ajkaira... Mégis mihez kezdjek most vele? Homlokom halk sóhajjal döntöm vállának... Mocskos játékot játszik az érzékeimmel...

2014.01.16. 12:38 Ian

A kis afférunk után Leonard irodájában a maradék pár óra hamar eltelik, ahogy nekiállok feldolgozni az emailfiókomba és az asztalomra pakolt iratokat. Elégedetten hagyom ott az irodát, és vezetek haza. Úgy kalkulálok, két-három órám még biztosan van, mire Leonard megérkezik, így levéve az öltönyömet letudom a napi edzést, hogy jóleső fáradtsággal az izmaimban élvezhessem majd ki a zuhanyt.. Nagyon is. A munkaórák alatt némiképp csökkent felajzottságom, de a zuhany alatt rám ront újra az emésztő vágy, így könnyítek magamon. Már végezve állok a forróvíz alatt, és azon agyalok, mekkora barom voltam, hogy meginvitáltam Leonardot magamhoz. Pedig már megtanulhattam volna, hogy álló farokkal nem döntök.. Lemondjam? Ne mondjam? A büszkeségem végül nem engedi lemondatni velem. Valószínűleg úgyis leszarná, és megjelenne itt, nyugtatom magamat, szóval most már mindegy. Vajon mennyi idő után nem kellemetlen véget vetni a vendégségnek? Még tartom magamat az elhatározásomhoz, hogy nem fog történni semmi, legalábbis úgy teszek, de közben tudom, hogy úgyis fog, mert erre vágyom én is, nem csak ő. Na ez az, amiért nem akarom a közelemben tudni. Mert nem tudok ellenállni neki.   Nagyon próbálkozom persze. Hűvös és kimért vagyok, politikáról beszélgetünk, mert így esélye sincsen szexuális utalásokat tenni. Munkáról szívesebben beszélgetnék, de úgy túl könnyen kerülhetne szóba a tárgyaló. Nekem is szörnyű az egész, így a vacsora érkeztét megváltásként fogadom. Oldódik is a hangulat a végére, mert nem hat olyan kínosnak az egész helyzet, hogy nincs kellemetlen csend, ha éppen nincs mit mondanunk egymásnak. Leonard meglepően "jól" viselkedik, és csak a vacsora végeztével veti be magát, átkarolva a vállamat a kanapén,közelebb hajolva. Nem. Ameddig nem tisztáztunk egy nagyon fontos kérdést, nem lesz folytatása a tegnapinak. - Leonard.. - jelzem, hogy most beszélgetni fogunk. Ignorálja a dolgot, közelebb hajol újra, hogy megcsókoljon, de a tenyeremet a mellkasának nyomva megállítom. Eltúlzottan felsóhajtva visszadől a kanapéra, és gúnyosan felvonja a szemöldökét. - Tessék? - Titokban kell tartanunk ezt a dolgot. Nincs flört mások előtt, és az irodád magányában sem csinálunk semmit. A cégnél bent minden érintkezést a minimumra csökkentünk, és még munkaügyben is. Nem mutatkozunk sehol kettesben.. se étterem, se szórakozóhely. Csak itt találkozunk nálam. Ha pedig bárki megsejt valamit, abbahagyjuk. Akkor vége. Nem engedem skippelni a témát, és az álláspontomból sem engedek. Vagy nálam találkozgatunk, teljes titokban, vagy máris véget vetek az éppen csak elkezdődött valaminek közöttünk.

2014.01.16. 00:46 Meow

Kedvemre van, ahogy megadja magát, sőt, hevesen csókol vissza, és már-már fejben rakom össze, hogy az általános nyolc-tíz perces diskurzusokba amiket ilyenkor folytatok, mos belefér-e egy villám etye-petye, anélkül, hogy a titkárnőm ránk törne...  - Itt nem! - kikérem magamnak, hogy... - Gyere fel hozzám este. - mindjárt más... - Iszunk egy italt, rendelünk valami vacsorát. ...Remek, akkor várlak. Sikerül annyira meglepnie, hogy egy bólintással eleresztem. Ez egy meglepő fordulat, igazán nem számoltam vele...  Kellemes somolygással fújon visszavonulót a tényre, hogy beinvitált a saját territóriumára. Ez mindenképpen érdekes lesz...  Nem sietem el a jelenésem. Inkább érkezzen valaki késve, de szívdöglesző külsővel, mint időbe, de lestrapáltan. Az túlságosan nyálas és bétahímes lenne, arról nem is beszélve, hogy könnyebb bírni egy fáradt emberrel, és egyszerűbb is hatni rá sötétedés után, mint modorosan teadélutánt ülni vele.  Pedig mikor megérkezek, ez a kép fogad. Túlontúl udvariasan invitál be, túl kimérten veszi át az üveg bort amit hoztam, és még formálisabban ültet le. Na nem, ilyet se játszunk... Némi felszínes aktuál politika, amibe egyszerűen lehetetlen bármilyen szexuális utalást is beleszőni, bizony mondom, ezt csak nekem tervelted ki, hogy húzz.. Egy somolygással veszem a vacsora megérkeztét, én önkényesen telepszek át mellé. Éhes emberrel nem jó küzdeni... A kezdeti feszültség a vacsora végére elillan, pontosan ahogy kell, és a kanapé háttámláján mögé karolva hajolok hozzá... - Leonard... - résnyire szűkült szemmel pásztázom az arcát. Nem szivat, halál komolyan gondolja, hogy beszélgessünk... Én is halál komolyan gondolom, hogy ha egy pasi felhív magához vacsorára, akkor le is szop, és hanyatt is vágja magát. Ignorálva folytatom a mozdulatot, hogy csókra hajoljak, és most mellkasomon ütközök torlaszba. Teátrális sóhajjal egyenesedek vissza, gunyorosan magasba szökik egyik szemöldököm.  - Tessék?

2014.01.15. 23:45 Ian

Egyszerre kúszik be egy nagyon ismerős hang a fülembe, és kúszik egy kéz a vállamra, miközben azon agyalok agyalok, hogy mégis inkább kiveszem a mai napot, és hazamegyek összerakni az egóm szilánkjait. - Ha eltévedt, én sejtem merre kell mennie. Elhúzódom tőle, és szembefordulok vele. Ösztönös félelem, de nem akarom a hátam mögött tudni. - Az értekezlet majd fél órája tart. - hirtelen váltással immáron sértett ridegséggel szól a hangja. - Tegnap még igazán nem kellett segítség a bevonulásra... - teszi hozzá nyájasan megemelve a kezem, és mutatva az irányt. Ez már beválik. Szó nélkül hagyom ezt is, de felsóhajtva elindulok a tárgyaló felé. Az értekezletet a tollammal játszva vészelem át. Hihetetlen önuralom kell, hogy ne álljak fel, és menjek ki sürgős hívásra vagy a másnapra hivatkozva, főleg mikor Leonard elkezdi simogatni az asztalt éppen úgy, ahogyan tegnap este tette, miközben arról beszélt, hogyan fog fellökni rá és.. Abba kell hagynom a fantáziálgatást, ha ki akarom bírni a nap végéig anélkül, hogy ráugranék Leonardra. Ettől való félelmemben egész nap elutasító vagyok vele. Hol jobban, hol kevésbé, attól függően, éppen hol és hogyan provokál.. A nap végén azonban muszáj levinnem hozzá a havi elemzéseket.. Már rajtuk ülök pár napja. Benyitok, majd idegesen megtorpanok, mikor észreveszem, hogy nem az asztal mögött vár, hanem annak elé támaszkodva, cigarettával a szájában, és megint csak provokálóan fürkészi a tekintetemet. - Visszajövök később. - Szusszantom hűvösen, erre gúnyosan elmosolyodik. - Bizonyosan... De ha már itt vagy, akár itt is hagyhatnád azokat. Nem akaródzik közelebb menni hozzá, ki tudja, mit tenne akkor.. Van egy erős tippem. De nehogy már így féljek tőle! Közelebb lépek, leteszem a papírokat, majd pillanatnyi szünet után távoznék, hogy ne tűnjön annyira megfutamodásnak.. de Leonard lesöpri a papírokat az asztalról, elkapja a derekamat, és szenvedélyesen megcsókol. Gondolatnyi szünet után megadom magamat, és visszacsókolok hozzá hasonló hevességgel. Mikor végül szétválunk, hátrébb lépek kettőt. - Itt nem! - Tartom fel figyelmeztetőleg az ujjamat. Pörög az agyam, megvan a megoldás hamar. - Gyere fel hozzám este. - vetem fel - Iszunk egy italt, rendelünk valami vacsorát. - Mielőtt még mondhatna bármit, megszólalok újra. - Remek, akkor várlak. Feltett szándékom lelépni, ha engedi, így is teszek. Már a tárgyalás óta be vagyok indulva, ezért e merész invitálás.. de itt, az irodában ne csináljuk ezt. Belehalok, ha megtudják, hogy Leonard kefél.

2014.01.15. 22:35 Meow

- Leonard.. - feszült várakozással pillantok felé. Kínos hosszas csend áll be, miközben próbálom áttanulmányozni a vonásait, hátha előrébb jutok... Hát nem...  - Hazadobnál? Nem ülnék ilyen állapotban volán mögé... - megkönnyebbül mosollyal bólintok, de látva a meglehetősen tüskéssé vált Jasont, inkább tisztes távban indulok neki a parkolónak. Majdnem gunyoros mosoly szökik az ajkaimra mikor a lift ajtó bezáródik, és majdnem ugyan olyan néma kínlódással indulunk lefele, mint ahogy föl jöttünk nem olyan régen.  Hogy is kell kézhez szoktatni egy vadállatot? Hagyj teret neki... Ülnék vissza a kocsiba, mikor jön a következő torokköszörülés. Kivéve, ha a harcias nagymacskád maga kéri... Némiképp kezdek nyugodni, hogy ha olyan nagyon szabadulni akarna, akkor már az irodában elutasított volna... Hajolnék, közelebb, de látva az elnyúzott vonásait egy kínos kézrázással hagyom inkább magára... Remélhetőleg holnap is van nap...    Reggel üdén, kipihenten, és leheletnyi idegességgel kelek. Nem lenne jó, ha Jason megint elkallódna... A reggeli portáshoz fordulok, aki valamit vakkant, hogy beért már, így elkerülök egy felesleges várakozást a több emeletes irodaházba számítva rá... A harmadik kávém felett könyöklök az asztalon, normális esetben én kérdezek, ők válaszoknak, de túlzottan leköti az agyam, hogy a kóbor cicusom után aggodalmaskodjak, így elszabadul pár fontoskodó pénzügyes, és már legalább fél órája egymással vitatkozva fossák a szót.  Magam elé meredek az asztalra, pontosan valahol itt sikerült tegnap este megkefélnem Jasont... Idült rosszullét kezd kerülgetni...  - Folytassák csak uraim... - morranok a mosdók felé indulva. Ahogy kiszabadulok, kellemesebb lesz a közeg, és ahogy tovább indulok, megakad a szemem egy szilruletten. Közelebb érve az ismerős drága férfi-kölni illata is megcsap, így magabiztosan karolom át a sunnyogó fiatalember vállát.  - Ha eltévedt, én sejtem merre kell mennie. - dorombolom a fülébe a frászt hozva rá. Az incselkedő hangomra rácáfolva nézek vele szembe, ahogy elugrik a kezem alól, és sértett ridegséggel teszem hozzá.  - Az értekezlet majd fél órája tart. - nem nagyon tudom eldönteni, hogy az alfahím készül-e visszavakkantani, a hetero férfi próbál most kitörni, hogy nyilvánosan átkaroltam a vállát, vagy a szub akaródzik kétségbe esni, de egy kis csipkelődés sosem árt...  - Tegnap még igazán nem kellett segítség a bevonulásra... - teszem hozzá nyájasan megemelve a kezem, és mutatva az irányt. Ez használ.... Nem produkál jelenetet, hanem sértett büszkeséggel bevonul..  Még akkor sem esik kétségbe, mikor szórakozottan elkezdtem simogatni az asztallapot, hasonló mozdulatokkal, mint az este tettem... Cöhh... Önuralom ötös, ügyes fiú... Pedig látom, hogy piszkálja a csőrét...  A baj csak az, hogy nap közbe is tartja a büszkén elutasító magatartást, engem pedig olyannyira felbosszant, hogy se a kávéautomata előtti flörtömet nem veszi fel, se a részlegén elejtett nyilvánvaló incselkedésem, hogy amikor bevonul a havi elemzésekkel, nehéz türtőztetnem magam.  Kissé idegesen torpan meg, amikor szembesül vele, hogy nem az asztal mögött várom, hanem dohányozva támaszkodok elé, már-már provokatív módon szemezve, és nem a kezébe szorongatott papírokkal.  - Visszajövök később. - szusszan hidegen, nekem pedig komisz mosoly szökik ajkaimra.  - Bizonyosan... De ha mr itt vagy, akár itt is hagyhatnád azokat. - bökök a saláta gyűjteményre, a magabiztos rideg Jason, pedig elbizonytalanodni látszik. Nincs ínyedre idejönni mellém, nem igaz? Aztán mintha győzne a büszkesége, lejt ide, csak hogy lecsapja a papírokat, én meg azon lendülettel sodrom őket a földre, hogy elkapom a derekát, és magamhoz vonom egy szenvedélyes csókra...

2014.01.15. 20:05 Ian

Nem enged bepánikolni, szétcsúszni, kikészülni teljesen, de hogy ennek örülök-e? Nem. Sokkal könnyebb teljesen elveszíteni az eszemet, és átadni magamat az önkínzó gondolataimnak, mint bízni Leonardban, észrevenni, hogy azért fáj _csak_ ennyire, mert vigyáz rám. Ez utóbbit különösen nehéz elfogadnia az egómnak.. Hogy még hálás legyek azért, mert csak annyira kínoz meg, amennyire muszáj? S közben őt még jobban izgatja így a helyzet, hogy szenvedek és tűrök, mintha nekem jó lenne.. Az alfahím bennem őrülten tépi a láncait, engem szidalmaz, Leonardot pedig gyűlöli, egyre jobban.. Eluralkodik rajtam újra és újra a rettegés és a büszkeség veszélyes elegye, Leonard azonban alkalomról alkalomra visszarángat a jelenbe, hol azt tudatosítva bennem, úgysem ereszt el, míg be nem fejezzük ezt, ahogy kell, hol azt, hogy jobban járok, ha megadom magamat neki. Mikor pedig másodpercekre újra itt vagyok, ővele a pillanatban, nagyon jól tudom, hogy végtelen önuralommal a saját nyakába ő maga vet kötelet, hogy ne élje ki magát úgy a combjaim között, ahogy a leginkább szeretné. - Már megmondtam neked... Az enyém vagy... Hogy neveljelek... használjalak... büntesselek... hogy szeresselek. - lök rajtam egyet minden egyes szónál, aztán előrehajolva fél karjával átölel, arcát a hajamba temetve. Visszaölelek, belé kapaszkodom.. most csak ő lehet a vigaszom. Milyen ironikus.. éppen az, aki bánt, aki meggyötri a testemet-lelkemet. De hát éppen ezért.. Szeretetből kínozni? Ha a gonoszság bújhat törődés álcája mögé, miért ne lehetne törődésből kegyetlennek lenni? Noha csak az egyik felem éli meg pokolként ezt az egészet, ez az érzés az, ami jobban ural, így mikor elélvez bennem, az iszonyúan felkavaró, noha azt, hogy a magja belém lövell, nem érzem, túlságosan fáj már ahhoz minden odabent. Mégis, ahogy megfeszülten remegve elélvez, magához szorítva, egy utolsó lökéssel.. hát a teljes naturális élmény átérzése nélkül is éppen elég. - Nincs bajom. - zihálom, miután végzett, mert a jobbérzésű felemnek eszében sincsen elrontani az orgazmusát, viszont már nagyon szabadulnék. Nem vagyok rá mérges, de magamra az vagyok, és nem tudom, képes vagyok-e újra látni őt. Amilyen érzéseket kelt bennem, azok taszítanak és felkavarnak. Nem akarom magamat így érezni soha többé. Ha pedig ő ezen érzések forrása, őtőle kell szabadulnom. - Büszke vagyok rád.. - csókolja a nyakamba, és elereszt, kihúzódik belőlem. Ez se fájdalommentes.. Ő elmegy dohányozni, el is fordul, tudom jól, hogy tapintatból, mégis zavar. Nem akarok olyan helyzetbe kerülni, amiben ilyen tapintattal kell irányomba viseltetni.. Remegve feltápászkodom, és lemászom az asztalról. Előbb a nadrágomat igazítom a helyére kínlódva, aztán remegő ujjakkal az ingemet is sikerül begombolnom lassan. A mellényemet csak felveszem, nem vacakolok a gombolással. Zakómba belebújok, és minden bátorságomat összeszedve megszólítom végre Leonardot. Körülbelül úgy érzem magamat egyébként, mintha az éjszakai alvást átugorva máris másnapos lennék. - Leonard.. - felém fordul, kérdőn tekintettel beleszívva a cigarettájába. Egészen eddig taxit akartam hívni, de a feszült várakozást látva a szemében és tagjaiban, valahogy képtelen vagyok rá. Kénytelen vagyok beismerni magamnak, hogy tényleg szeretem, a kurva életbe, de nem hagyhatom, hogy rosszul érezze magát azért, amiért úgy tett, ahogy kértem. Most már azt is tudom, hogy nem szököm az éjszaka Peruba, hanem holnap találkozunk újra itt, az irodában. - Hazadobnál? Nem ülnék ilyen állapotban volán mögé. Hogy a durva véralkohol-szintem a problémásabb, vagy az, amilyen fizikai-lelki állapotban vagyok az iméntiektől, nos az kérdéses. Elmosolyodik, és nagy egyetértésben, három lépés távolságban elindulunk lefelé. A kocsiút némán telik, odaérve viszont megkérem, hogy támogasson fel. Kap tőlem egy ideges kézfogást búcsúzóul. Miután lezuhanyoztam, ittam némi ásványvizet, és bevettem fejfájás csillapítót, kiverem magamnak az irodában történtekre. Akkor élvezek el, mikor visszaidézem azt, ahogy azt mondta "Büszke vagyok rád..". Kibaszott szubmisszivitásom.. Nyúzottan, de időben ott vagyok az irodában. Mégis kések a vezetői értekezletről, mert az előírásokra szó szerint bagózva egy sarokkal lejjebb bujkálok a folyosón. Nem. Megyek. Be. Többet. Abba. A. Tárgyalóba. Egy darabig.

2014.01.14. 17:16 Meow

Nem sokat számít se a csók, se más a megnyugtatására tett kísérletem. Ezen nem is tudok meglepődni, mert ujjaim a görcsös szűk forróságon át is tapasztalják, hogy mennyire feszült, és a fókusza hol is van... Ugyan ott ahol az enyém, jelesül, borzongva tapintom, lazítom a makacs bejáratot...  Nem enged, és én se. Klasszikus effektusa a két kicsi kosnak a hídon... Megelégelem, mikor már úgy ítélem, fel csak nem fogom szaggatni, túlzottan begerjeszt, túl csábító az illata, túl rég óta kíséri az érzékeimet, és bár ezt a dugást teljes pompájában akarom, ebből ma többet nem lehet kihozni, mint egy helyzettisztázás, részemről pedig egy közel 10 éves vágy beteljesülése kisebb hiányosságokkal...  Hajába szántanak ujjaim, hevesen csókolom, falom, úgyse tudnám ebben a kaotikus állapotában meggyőzni, hogy el tudom képzelni min megy keresztül, de attól még próbálok szilárt pontot adni neki...  Kiszakad a csókból fájdalmas grimasszal mar saját ajkába, én pedig szégyen, nem szégyen, attól a mozdulattól kis híján elmegyek, hogy épphogy belemártom a farkam szűk forróságába... Összeszedem magam, és mélyebbre hatolok, élvezettel teli morranásom mellé csatlakozik a kínlódó halk nyögése, és ha tudná, mennyire feltüzel vele...  Apró csókokkal próbálok mesélni arról, amit soha a büdös életben ki nem mondanék... Erősen nyakára fogva próbálom megtartani a valóságba, hogy rám figyeljen, ide, és még véletlenül se kezdjen el süllyedni saját elméjének rémálmaiban. Az iroda, a farkam, a fájdalom, a fojtó érzés ami mozdulatlanul próbálja féken tartani... Próbálom felül írni finom törődéssel, megmásítani a múltat...  - Leonard...  Ha-ahhgyd abba.. Ha-agyd abba... - kétségbeesett vergődéssel próbál szabadulni, ahogy az elméje elveszti a fókuszt. Mellőzöm a kérését. Nem fogadok el visszakozást, ebbe maradtunk, és csak összezavarnám, következetlen káoszt teremtenék, ha most hirtelen felfüggesztenénk ezt. Nem. Akkor valószínű ténylegesen kisétálna innen...  Lassítok a mozdulataimon, nem annyira, hogy még fájdalmasabb legyen a kín, csak hogy tompa zsibbadással, és ne éles rohamokkal kelljen megküzdenie, hajába marva feszítem hátrébb a fejét.  - Nézz rám... - vágytól mély rekedt suttogásom még magamnak is újdonság, de Jasonnel nem egyszerű...  - Nézz rám! - parancsolom erélyesebben, zihálva, vergődve, de végül megteszi... És ebben a röpke kontextusban hatalmas önuralommal és végtelen nyugalommal fejtem ki az álláspontom. - Nem.  Havasabb ellenállást kapok, mint eddig, pedig ez sem volt gyér, de szinte csak magának okoz nagyobb fájdalmat, hogy próbál ellökni, én pedig nem engedve neki még mélyebbre lököm magam. Megremeg fájdalmas nyögéssel, fejét makacsul szegezem hajánál fogva az asztallaphoz.  - Rám figyelsz... - nincs beszédes hangulatába, de lévén más kiutat nem igazán láthat, mint végighallgatni a tesztoszteron szülte agymenésem, teszi... - Add meg magad... Minél tovább küzdesz, annál tovább tart.  Nem hagyja a csókot, szabadulni próbál, feltámaszkodok vissza szorítva a nyakára, ha ő nem szedi össze magát, majd én összerakom... Fölé magasodva pillantok le rá, ezzel is rávezetve, kinek hol a helye, és minden egyes szavamat egy erélyes lökéssel tudatosítok benne, újra és újra...  - Már megmondtam neked... Az enyém vagy... Hogy neveljelek... használjalak... büntesselek... hogy szeresselek. - egészítem ki nagyon halkan. Ez nem egészen ilyen őszinteséggel hangzott el a kínkamrámban, mikor eltört a mécses. Mintegy mellékesen odacsúszott a végére...  Most viszont a nekem feszülő karokkal mit sem törődve hajolok rá vissza, fél kézzel óvón ölelem magamhoz tarkója alatt átfonva karom húzom vállamra fejét. Az se érdekel, ha taknya nyála végez a méregdrága ingemen, vigaszt próbálok adni anélkül, hogy megkapná az irányítást, és teljesülne a kaotikus óhaja...  Nem csitul sokat, talán leheletnyit jobban tűri, én pedig szorosan magamhoz húzva remegek bele az orgazmusba jó néhány perccel később halk nyögéssel, zihálva temetve arcom tincseibe nyugszom lassan... Megrándul karjaim között, ahogy lassan lecsillapodva kihúzódok, de nem távolodok el, bármennyire is szeretne újra lelökni magáról. Jason most túl felkavart, túl sértett, és túl megfoghatatlan ahhoz, hogy szót értsek vele az agonizáló hisztiben. - Nincs bajom. - próbál tőlem szabadulni színtelen hangon. Ezzel a Jasonnel nem lehet mit kezdeni... Ellenben a benne lakozó szubra próbálok apellálni, mikor nyakába csókolva füléhez hajolok.  - Büszke vagyok rád. - súgom, majd elégedett szusszanással eresztem el, egy látszólag nagyon magába zuhant és felkavart férfit hagyva az asztalon. Elcsomagolom magam, és rágyújtok egy szál cigire lezseren kibámulva az ablakon. Nem fogok elmenni, mert tetszik vagy sem a gondolat, nekem is felkavarta az érzelmeim ez az aktus, és a férfinek szüksége lehet rám. Ugyanakkor ha felette állva várom végig, hogy lekászálódjon az asztalról, és önelégült ábrázattal végignézem, hogy összeszedi a ruháit, földbe taposom a büszkeségét... Nem azt kérte, hogy zúzzam le, tiporjam meg, hanem hogy verjem át. Sok lenne ez a mai napra már, így fél szemmel a visszatükröződő üvegtáblán át tartom csak szemmel, miközben magam is próbálom nyugtatni a cigarettával, mert sok kínos kérdés felmerül...  Most este hova tovább? Hazavigyem? Reggel él-e még a köszönőviszony? Egyáltalán bejön-e holnap reggel az irodába?... Ezek pontosan azok a kérdések, amikkel egy felkavart érzelmű orgazmustól zsibbadt férfi nem akar foglalkozni, így a fókuszomat próbálom Jasonön tartani helyette, és gyönyörködni a meggyötört mozdulatokba, hogy remegő kézzel próbálja visszaapplikálni magára az inget, minden gombnál meg-meg csúszó ujjakkal...

2014.01.14. 01:07 Ian

A mellkasom fölé hajolva az egyik mellbimbómat veszi fogai közé, miközben az oldalamon simít végig egy gyöngéd mozdulattal. Természetesen a harapás az, ami riadt nyögést csal ki belőlem.. feleslegesen. Fáj, de csak annyira, hogy még jobban felizgasson. Bassza meg, nehéz lesz a holnapom, és nem csak mert rémesen másnapos leszek. Még a fájdalmat is élvezem.. Nem tudom, hogyan fogom ezt helyretenni magamban, de nincs is időm ezen gondolkodni most, mert keze már a combom belső felére siklik, és széjjelebb tárja.. jóformán feszíti a lábaimat, miközben másik keze a nyakamon meg-megszorulva adagolja nekem a levegőt. Megrándul a farkam mohón, jelezve, hogy velem ellentétben ő csakis a pozitív oldalát látja ennek az egésznek, de oda persze nem nyúl.. Felegyenesedik, és miközben fél az asztalon tart, megoldja a nadrágját a szemembe nézve. Elfordítanám a tekintetemet, de az állkapcsomra csúsztatja a kezét, és határozottan tartja a fejemet. Másik kezének ujjai az arcomon, majd az ajkaimon simítanak, én pedig szorosan összepréselem azokat. Nem, oda semmit nem.. a keze megszorul azonban a torkomon újra, és ahogy levegőért kapok, benyúl a számba. Nem durván, nem is mélyre, mégis rögtön elfog a pánik, és légszomjasan kapkodva a levegőt kínlódom alatta. A szívem olyan hevesen ver, hogy az már szabályosan fáj, de ő látszólag mit sem törődve ezzel máris a lábaim közé nyúl, és egy határozott mozdulattal belém döfi az egyik ujját, amit görcsösen rángó izmaim sem tudnak megakadályozni. Inkább kellemetlen, mint fájdalmas.. inkább kurvára kellemetlen. Fölém hajol, közben már a második ujjával férkőzve beljebb, de nem az a célja, hogy máris felhúzzon a farkára.. Csapzott tincseim közé simít, és megcsókol, ezúttal is szenvedélyesen, de cseppet sem durván. Ebbe kapaszkodom, visszacsókolok, és próbálok csak az ajkaira, a nyelvére koncentrálni, nem arra, amit odalent művel. Ez egészen addig működőképes taktika, míg nem igazítja oda a farkát. Az ajkamba harapok előre, így mikor végül elkezdi belém tolni magát, egészen halkra sikerül első fájdalmas nyögésem, amit utána bizony még sok követ a sorban.. Nem is tudom, mikor kapaszkodtam a vállába fél kezemmel, de ha már így van, eszemben sincs elereszteni, szorítom úgy, hogy szinte már nekem fáj..na, ha bármit éreznék azon a pokolian éles fájdalmon kívül, ahogy lassan, meg-megállva, de folyamatosan egyre inkább birtokba vesz. Alig-csókokat hint az arcomra, miközben határozottan markolja a nyakamat, és valahányszor megrándulok, megszorítja, hogy eszembe se jusson szökni próbálni. A szemem már azóta szorosan csukva van, hogy az ujjaival kezdett tágítani. Képtelen vagyok a szemébe, vagy akár csak ránézni. Arcom eltorzul a fájdalomtól, ami messze nem olyan szörnyű, mint akkor először volt. A megaláztatás érzése viszont most a rosszabb.. Szinte őrjítő.. Ordítani tudnék, hogy szálljon le rólam, de rögtön.. A szemhéjamon pedig egyre csak ott peregnek a fogadásból megesett játék részletei.. Ezt a fájdalmat kibírom, igazából nem _annyira_ rettenetes. De a tudat, hogy azért fekszem Leonard alatt, mert pár perce még erre vágytam, olyannyira, hogy életem legdurvább merevedését produkáltam. A kurva életbe, valahol mélyen még mindig élvezem, éppen azt, hogy kurvára méltatlan és megalázó. Leonard lassan belémhatol tövig egy iszonyúan felkavaró, élveteg szusszanással, majd kis szünet után mozogni kezd. Lassan, nem durván, de nem bírom elviselni. - Leonard.. - zihálom - ha-ahhgyd abba.. Ha-agyd abba.. Keményen küzdeni kezdek alatta, le akarom lökni magamról.

2014.01.14. 00:05 Meow

Nem különösebben kell törnöm magam, hogy az őrületbe kergessem... Az alkohol, a természetes izgalom, az ajzószer keverékével valahogy bőven elegendő arra, hogy már így is remegjen alattam. Nem azért dolgozok rajta tovább, mert szüksége lenne rá, inkább mert felizgat...  Kezeim között a várva várt játékszerem, aki ki tudja, nem csak megint valami elmebajjal ténfergett ide, hogy reggelre megint eltűnjön... Ez nem egy gyors kufirc bármilyen sürgető is a vágy, és bármilyen nehéz is türtőztetnem magam, hogy ne végezzem be egy egyszerű slicc lehúzás után... Oldalán simítok, mellbimbójára harapok rá, megborzongat a riadt nyögés, kedvemre kalandozok tovább, belső combjára markolok széjjelebb tárva lábait, ujjaim az egyre fülledtebb zihálást szakítják meg néha birtokló szorítással a nyakán...  Szusszanva egyenesedek fel, bármilyen passzív is lányos zavarában, és bármilyen kellemetlenül is fogja érni, de be fogom vonni ebbe a dologba. Fél kézzel az asztallaphoz szegezem, másikkal pedig megoldom nadrágomat, miközben mélyen a szemébe nézek... Ez persze csak egy rövid pillantással sikeredik, mielőtt félre fordítaná a fejét. De csak fordítaná. Makacs mód a helyén tartom állát, és miután egy megkönnyebbült szusszanással veszem, hogy a boxerem végre kieresztette a túlhergelt fenevadat, másik kezem is visszatér hozzá, hogy ujjaim végigsimítsanak ajkain. Vagy fel se fogja, vagy nagyon jól ignorálja a kérésem, megszorítom a nyakár, és amint levegő után kap, utat talál ajkai közé egy kis síkosításért. Sokkal riadtabbnak érzem, a nyakán futó véna lüktetése tenyerem alatt tökéletesen igazolja is, amit nem lehet nem észrevenni...  Egy kemény csókkal próbálom visszaerőltetni a bizalmát, ujjaim pedig kitapintják az az iszonyat szűk bejáratot, és mindent megtesznek egy határozott mozdulattal, hogy ideje ne legyen kellőképp megijedni, és görcsösen utamat állni a nagy riadalomban...

2014.01.13. 23:19 Ian

- Innentől nem fogadok el visszakozást... - mondja engem fürkészve, nekem pedig végtelenül hosszúnak tetsző, messze nem folyamatos szemezés után esik le, hogy most választ vár. Félrenézek, és bólintok. Ezt akarom.. akartam. Önelégülten elmosolyodik, és felhúz a nyakamat fogva.. bár azt kértem, és azt is mondta, hogy ezentúl ő dönt, és rá is kényszerít, hogy a döntése szerint cselekedjek, ez még csak jelzésértékű, nekem kell felállnom a húzására. Akkor értem meg, miért, mikor rászorít a torkomra, és az asztalhoz vág. Felnyikkanok a meglepettségtől és a fájdalomtól, és közben minden idegesség és izgalom ellenére valahol nagyon is megnyugszom. Ha mégsem lett volna elég bátorságom vagy bizalmam a dologhoz, akkor nem így folytatjuk.. Közben ő a fél térdem alá nyúlva feljebb lök az asztalon. Na most már tényleg teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj. Heh.. Nevetni azért nincs kedvem. Rám hajolva megcsókol, ahogy még se ő, se más korábban. Szívtájékon éppúgy megremegtet mint az alhasamban. Életem legfinomabb csókja ez, még annak a félelemnek az árnyékában is, hogy Leonard nagyon odafigyelve, hidegvérét teljesen soha el nem veszítve széjjel fog baszni pár percen belül. Fél kézzel lehúzza a sliccemet, és elkezdi lecibálni a nadrágomat. Végletekig felajzottan, és pattanásig feszült idegekkel feszülnek kezeim a mellkasának.. remegnek a kezeim, és nem tudom eldönteni, mit szeretnék jobban: közel húzni vagy ellökni magamtól. Elereszti a torkomat, csak hogy most a fogával kapjon oda, és fájdalmas erővel szívja meg a bőrömet, közben már a cipőmön átrángatva lehúzza a nadrágom egyik szárát teljesen. Hihetetlen önuralom kell, hogy így feküdjek előtte a tárgyalóasztalon. Nem is nézek fel rá, a fejemet elfordítva a kávégépet bámulom inkább, úgy zihálva, mint aki most futott le egy maratont. A farkam szinte szét akar robbanni.

2014.01.13. 22:03 Meow

Csókra hajol, de nem engedek, amíg nincs válasz, nincs csók... Az erélyesebb szorongatásra megoldódik végre a nyelve. Nem könnyen történik, szinte látom, hogy a belsőjében hogyan birkózik a büszkeségével, hogy egyáltalán válaszoljon egy ilyen kérdésre, hogy megalázza magát annyira, hogy bevallja ezeket a mocskos gondolatokat. Lesütött szemmel kínlódó szuszogással nyögi ki... - Csapd be a büszkeségemet. Tégy, úgy mintha kényszerítenél... - hosszú pillanatokig fürkészem a vonásait... - Innentől nem fogadok el visszakozást... - még néhány perc hatásszünet, mire egy gyér bólintást kapok. Önelégült mosollyal állítom talpra a nyakánál fogva még mindig, ez a mozdulat még határozottan finom, és két emberes mulatság. Ha ő nem jön, én nem húzom vonom, így miután talpra állt, és ezzel tettlegesen is belépett a játék zónámba, váratlan nyikkanással veszi, hogy teljesítem is az adott szavam...  Erélyesen a nyakára marva vágom az asztalra, és másik kézzel térde alá nyúlva lököm feljebb, hogy ténylegesen felkerüljön, ne csak rádöntsem.  Ajkára marok, és bezsebelem életem legkuszább csókját. Akaratos, heves és irányító ahogy nyelvem utat tör, de ambivalens mód éhes és sürgető is... Nem az a fajta erőfitogtatás, vagy flegma reflex amit eddig kaphatott belőlem... Fél kézzel megoldom sliccét, és már cibálom is lefele a nadrágját. Gyér ellenállással a mellkasomnak feszülnek a kezei, gondolom kell az egojának a megnyugtatás, hogy nem hagyja magát... Majd meglátjuk...  Eleresztem a torkát, hogy ráharaphassak, fogaimmal vándorlok el nyakhajlatáig... Határozottan szívom meg, gondosan ügyelve rá, hogy jól látható helyen hagyjak rajta nyomot, ahol még a ruha sem fogja takarni. kezeim közbe eljutnak a nadrág cincálás azon fázisába, mikor is rájövök, hogy akadályba ütközök... Nem az esztétikára megyünk, a fél cipőjéről és lábszáráról lehúzom a nadrágot kissé feljebb emelkedve.  Túlzottan izgató a látvány, hogy zaklatottan zihál a tárgyalóasztalra kiterítve, finom lúdbőrrel remeg meg bőre, folyékony selyemként burkolva a sportos izmokat, farka pedig mereven feszül hasfalának...

2014.01.13. 18:53 Ian

Ingem után a nadrágom következik.. gondolom én. Miután azonban derékszíjamat megoldotta, ki is húzza a nadrágomból, és félbehajtva tenyerén próbálgatja az erejét. A félelem szabályosan lebénít, moccanni nem, reszketni bezzeg tudok.. Nem is a fájdalom miatt.. azt elég jól bírom. De nem tudom, túlélném-e azt a megaláztatást, hogy a saját övemmel verjen el. Megsimítja a mellkasomat az övvel, én pedig meghőkölök előre. Mellkasomról a hasamra, onnan az ölembe siklatja a szíjat, és megütögeti vele az ágyékomat. Cseppet sem fáj, sőt, nagyon is izgató, mégis a gondolat, hogy megütheti a farkamat, halk kis nyögést kényszerít ki belőlem, a félelem hangját. Végre eldobja az övet, és most kezével tér vissza az ölemhez, azzal már befurakodva a nadrágom és az alsóm alá, finoman simogatva a farkamat. - A bizalom törékeny dolog, és még a végén valami meglepetés eltörné... - duruzsolja hozzám hajolva, finoman megmorzsolva fülcimpámat a fogai között. Felsóhajtok az élvezettől. - Ezért tartom magam ahhoz, amit az imént felvázoltam, kezdve ezzel az asztallal... - kocogtatja meg a tárgyalóasztalt, míg másik keze a nyakamon cirógat. Összerándul a gyomrom a félelemtől, ismerős ez a mozdulat.. Bár akkor kezét hamar az öve követte. Most nem szorítja, éppen csak érezteti vele, hogy megtehetné. Elég is ez ahhoz, hogy tudjam, hol a helyem.. - ...És te? Mire vágysz most? Maradhat ez a forgatókönyv? - válasz híján finoman fogok nyakára, és a tekintetemet keresve közelebb hajol az ajkaimhoz. Nyújtózkodom, hogy csókolhassam, jobban tetszik ez a gondolat, mint a válaszolás, de nem engedi. - Mit adjak? Mit szeretnél kapni? Nagyon jól tudom, mit szeretnék, de hogy ki is mondjam.. Zavartan szuszogva kínlódom, aztán lesütött szemmel reszelős hangon megszólalok. - Csapd be a büszkeségemet. Tégy, úgy mintha kényszerítenél.. Hú de nagyon finoman kértem, hogy szorítsa a nyakamat, és vágjon az asztalhoz, szorítson le, és vegyen erőszakot rajtam.. mindezt nagyon is odafigyelve, úgy, hogy nekem is jó legyen. Nagyon finoman kértem, a fejemben mégis mocskosak a szavak, és eszméletlenül kell már, hogy hozzám érjen rendesen.

2014.01.12. 23:38 Meow

Az apró bólintás bár nem a legkielégítőbb válasz, de elsőre megteszi... Nadrágomon érzem a kissé riad pihegést, ujjaim nyugtatóan járnak végig a kisportolt mellkason, araszolnak lejjebb, és övét megoldva húzom ki a nadrágjából, félbe hajtva finoman tenyeremhez ütögetem, látom hogy tágul mély fekete kúttá a riadt pupilla... Hogy lennék-e olyan szívtelen, hogy a saját derékszíjával verjem el? Természetesen igen, de ez sem ma következik be... Attól független kiélvezem, hogy kényelmetlen kezd el izegni mozogni, mintha a süppedős szőnyeg a legkellemetlenebb betonná válna térdei alatt.  Egyeneshátat varázsolok azzal a mozdulattal a térdelő férfinak, hogy mellkasán kezdem el végigsimítani az övvel, ő pedig hátrahőköl előle. Ágyékához érve a finoman megütögetem szöveten át a feszült problémát, amire megrándulva halk hang hagyja el a torkát... Kár lenne komolyan megijeszteni, pedig igazán izgató... Félre dobva a szíjat oldom meg nadrágját, besimítok alsója alá finoman érintve a farkát. Csak a mézes madzagot húzom el előtte pár laza simítással...  - A bizalom törékeny dolog, és még a végén valami meglepetés eltörné... - duruzsolom hozzá hajolva, finoman megmorzsolva fülcimpáját fogaim között.  - Ezért tartom magam ahhoz, amit az imént felvázoltam, kezdve ezzel az asztallal... - kocogtatom meg a mahagóni tárgyaló asztal tetejét, és másik kezemmel ujjaim nyakát cirógatják, emlékeztetvén a következő lépésemre, hogy a torkánál fogva szegezem a bútorlaphoz, mielőtt a magamévá tenném... Zihálása fülemben visszhangzik, nem marok a torkára, épphogy lágy alig érintésekkel a bőrétől néhány milliméterre áll mag markom, hogy egy-egy mélyebb lélegzetnék magától feszüljön nyaka a tenyerembe.  - ...És te? Mire vágysz most? Maradhat ez a forgatókönyv? - válasz híján finoman fogok nyakára, és tekintetét keresve hajolok közelebb, hogy ajkaira suttoghassak. - Mit adjak? Mit szeretnél kapni? - szavaim közbe csókkal incselkedő módon érek hozzá övéihez, de nem fog kapni semmit, amíg én hozzá nem jutok egy őszinte válaszhoz...

2014.01.12. 22:57 Ian

Szótlanul lép mellém, és miközben könnyű kézzel a hajamat simogatja, a hamutálban elnyomja a cigicsikket. Egy utolsó slukk pedig jólesett volna, de hát már mindegy.. - Remekül hangzik. - mondja a tarkómat simogatva, én pedig idegesen felnevetek. Talán rossz ötlet volt ezzel viccelni. Főleg, hogy csak félig szántam viccnek. - Kezdjük inkább némi bizalommal. Felpislogok rá kissé értetlenül. Hiszen már megbízok benne, láthatja, hiszen tulajdonképpen elmondtam neki, mi a bajom, és hogy nem ő az, hanem a saját büszkeségem, no és most is egy légtérben vagyok vele, az is a bizalom jele. Leül velem szemben, lazán szétvetett lábakkal, és maga elé mutat, a combjai közé. - Térdelj ide, ha van merszed. Nyelek egyet. Na most már értem, mire gondolt ezzel a bizalom dologgal. Letérdelek a combjai közé, és halkan zihálva engedem, hogy a combjára hajtja a fejét. Nem fog bántani, mikor éppen a bizalmamra hajt, ugye? Lassú mozdulatokkal simogatja a fejemet, amit én hevesen verő szívvel, szorosan összezárt szemekkel viselek. A farkam keményen áll, a gyomrom pedig görcsben az idegességtől. Vajon ilyen a BDSM Kis idő múlva azt veszem észre, hogy a helyzet nem egyszerűen izgató. Kifejezetten megnyugtató. Jutalom? A netes pornó és a történetek között elmerülve azt hittem, a legnagyobb jutalom az orgazmus, nem egy ilyen egyszerű kis.. nagyon meghitt.. törődés. Lassanként lecsupaszítja a felsőtestemet. Nem nézek a szemébe, nem is igen segítek benne, de mindig valahogy úgy mozdulok egy aprócskát, hogy könnyebb dolga legyen. - Megalázó, hogy így kényeztetlek? - duruzsolja halkan a kérdést, én pedig megrázom lehajtott fejemet, amit aztán visszahajtok a combjára, véletlenül sem ránézve.

2014.01.12. 22:26 Meow

Jason leroskad egy székbe,én kotlok az ajtófélfán, és ez így van jól... Kelletlen szöszölök a nikotinszállal, miközben figyelem, fel kell-e mosnom esetleg... Nem tetszik várakozni, mert az eredmény vagy Jason maga, vagy valami hisztis állapot lesz, ami elől félre kell lépnem, hogy útjára engedjem.  Kelletlen nyögéssel pillant rám föl, én pedig cinikusan támasztom az ajtófélfát. Ennek a világnak örök kérdése, hogy a dom rángatja-e kénye kedve szerint a játékszerét, vagy a szub húzza meg a játék határokat, amik között a dom kiszolgálja... Nem triviális a dilemma, és vélhetően Jason sem mélyült el ilyen jellegű ideológiai kérdésekben, amik végül is lényegtelenek, ha velem akad dolga, mert a finom manipulációmmal általában vagy így, vagy úgy, de elérem amit akarok... - Hát akkor.. már nincs is más dolgod, mint hogy némi bátorságot verj belém. Figyelve a feszült tartását, és a testbeszédét, ami azt morzézza, hogy "csak hagyj békén, és ne gyere közelebb" egy cinikus biccentéssel sétálok mellé.  Ujjaim futtatom a barna tincseken, még több feszültség költözik tagjaiba, hát nyomatékosan oltom el a csikket a hamutálba.  - Remekül hangzik. - cirógatom a tarkóját, és derűs hangomra kissé idegesen felnevet. Kínosnak tűnnek a pillanatok, ahogy egy ideig motozok hajába, majd megelégelem a dolgot.  - Kezdjük inkább némi bizalommal. - ezzel magamra terelem a zöld szempárt, kétely után kutatva fürkészem, de nehéz a rengeteg vonásain átsuhanó mimikából kibogozni bármit is. Leülök egy másik székre vele szemben, lazán szétvetett lábakkal, és magam elé mutatok combjaim közé.  - Térdelj ide, ha van merszed. - persze hogy van. Ehhez még csak-csak, főleg, hogy nem parancsoltam, hanem feltételhez kötöttem... Combomra hajtom fejét, és lusta mozdulatokkal simogatom. Van abban valami végtelen erotikus, hogy méregdrága öltönynadrággal, szinte kifogástalan inggel felöltözve pont a tárgyaló szőnyegén, félig az ölembe húzott fejjel meghunyászkodik.  Kissé mintha én se tudnám mit kezdjek a helyzettel, hiszen olyan illékonynak tűnik ez a pillanat... Fejéről nyaka alá rebbennek az ujjaim, és játékosan kipattintom a legfelső gombot, hogy alá simítsanak ujjaim, és tovább haladjak lejjebb, egyre inkább lecsupaszítva felsőtestét.  - Megalázó, hogy így kényeztetlek? - duruzsolom halkan, mintha valami ijedős egzotikus állatot próbálnék kézhez szoktatni.

[52-33] [32-13] [12-1]